Állásajánlat – Közterület-felügyelő

Polgármesteri Hivatal Mogyoród a “Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Polgármesteri Hivatal Mogyoród

közterület-felügyelő

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony     

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Pest megye, 2146 Mogyoród, Dózsa György út 40.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

  1. melléklet 30. pontja közterület-felügyelői feladatkör II. besorolási osztály, valamint az I. besorolási osztály

Ellátandó feladatok:
A közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása. Közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében, a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közbiztonság és a közrend védelmében, az önkormányzati vagyon védelmében, a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében, valamint közreműködés állat-egészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Feladatához kapcsolódó helyszíni ellenőrzés, felhatalmazása szerinti intézkedések megtétele.

Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló” 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a(z) Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Középiskola/gimnázium,
  • hasonló munkakörben szerzett – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • közterület-felügyelői vizsga

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Főiskola,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • 45/2012.(III.20.) Korm.rendelet 1. melléklete szerinti önéletrajz.
  • Végzettséget, képesítést igazoló okiratok másolata.
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány.
  • A pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagában foglalt személyi adatainak pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul.
  • Nyilatkozat, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 84-85. §-a szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. október 2.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kigyósi Katalin Műszaki Irodavezető nyújt, a 06-28/540-716/240 mellék, 06-30/955-9181 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Polgármesteri Hivatal Mogyoród címére történő megküldésével (2146 Mogyoród, Dózsa György út 40. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 4468-4/2017. , valamint a munkakör megnevezését: közterület-felügyelő.
  • Elektronikus úton Sohajdáné Króner Judit részére a kroner.judit@mogyorod.hu E-mail címen keresztül

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázatokról a Mogyoródi Polgármesteri Hivatal jegyzője dönt, mint a kinevezés és a munkáltatói jogok gyakorlója. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. október 6.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

mogyorod.hu – 2017. szeptember 18.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás